Ma este Vad Fruttik. Meg kéne őket nézni. Szombat este fél 10. Még testmosás, evés, meg a Röcktär is elég messze van. Szaladás van, kajára már nincs idő, majd kint beverek egy töki pompost, az úgyis tápláló. Tiszta gatya, olyan szagom van mint egy drogéria bejáratának, indulás. Kifelé még végigtapizva a zsebeimet elmondom a „kulcs, lé, telefon, cigi” mondókát, pedig már nem is. Szokások...
Kint még bankomat, aztán taxiállomás. Egy kibatikolt taxi árválkodik csak a droszton, sötét van benne, lehet, hogy üres. Nem, élőlény is van benne.
- Mennyié' vinne ki a Roctárba? (Kur*ára tudom a választ, de biztos ami biztos...)
- Haccáz!
- Oké, mehetünk!
Én nem vagyok az a beszélgetős csóka, úgyhogy kuss van odafele. Vagyis csak maj'nem, mert látom, hogy feszeng a sofőröm, babrál a rádióval, meg köszörüli a torkát és beszélgetést kezdeményez:
- Bulizni mész? (Pfff... :D )
- Jaja.
De aztán megsajnálom és:
- Mi van ma, hogy ekkora pangás van? Hogy hogy Ön volt az egyetlen taxis...bla-bla-bla...
Úgyhogy lényegtelen dolgokról csacsogunk odáig. Még az időjárást is érintjük, pedig az már a legalja.
Odaérünk, bemenekülök. Nem tehetek róla, én ilyenkor lazulok, elmélkedek, nem szeretem, ha a fodrász, a taxis vagy az ebédlőben a 'sztuggya melyik kolléga háborgatja a cihémet. :)
Jegyeket elővételben intéztük, egy kupacban, sz'al nem tudom. Kidobó Úrral (tényleg úriemberek mind) kezelek, benyögöm a szokásos „A hangversenyre jöttem”! dumát, vigyorgunk, vázolom a helyzetet és kiderül, hogy én vagyok a „plusz egy fő” a Julcsi neve mellett. Szép díszes jegy, pecsét, be.
Bent már szól a Peet. Az a szám, amit legtöbbször és először hallottam tőlük, az „Egyszervolt hol nem volt”. Nagyon fasza szám, be is megyek egyből, még kabátban és bólogatok a spanyol refrénre. Kurtajól szól a cucc! Még egyet tolnak és vége. Bocs, most van igazolásom, miért maradtam le az előzenekarról.
Leadom a kabátot, közben viccelődünk a ruhatáros nénivel. Még megkérdezem, nem volt-e baj a múltkor velem, de megnyugtat, hogy én egy nagyon rendes gyerek vagyok. Hát köszönöm! :D Le a kalappal, az egész személyzet előtt a Tárban! Nagy nehezen Attilát is megtalálom. Ő meg engem keresett.
Pultnál egy nagyon picit sorba' állok és rendelek egy 2:3-as rozéfröccsöt meg egy gombás töki pompost. 580 Ft lesz, majd bemegyek a dohányzóba. Igaz én már nem dohányzok, de sejtve van, hogy mindenki ott lesz, akivel találkozni akarok. Így is van. Srácokkal kezelek, lányoknak puszi, közben illatmintát veszek. Szipp-szipp. Beburkolom a cuccot, jól is lakok. Dumálunk, ők dohányoznak, én meg nem, közbe' a szomszédba' megy a beállás, majd még egy fröccs, aztán szól a sziréna, ami jelzi a koncert kezdetét.
Bemegyünk. Nincsenek túl sokan. Kicsit olyan fáradt a hangulat és én is. Holnap korán kelés, úgyhogy kevés ital. Az egyik ismert számmal kezdenek, aminek viszont nem vágom a címét. A lázadásos. Megvan: a Tánc! Likó Marci a szokásos közepes, enyhén merev terpeszben ugrálva frontemberkedik, a zenekar pedig belakja a színpadot, jól adják, mégis valami nekem nem stimmel teljesen. Most a tömeg hatalma sem tolja előre a koncertfílinget – mondom: kevesen vannak. Legalábbis kevesebben, mint más hasonló kaliberű koncerten. Második számnak a Riót játsszák. A Marci is gitározik benne. Latinos cucc, mindenki ismeri, Radio Petrovics is játssza/játszotta sűrűn. Hirtelen Tito Puentének érzem magam, olyan jóra sikerül a latin hangulat.
Kezdek mozogni-bólogatni is. Na, jó lesz ez! A vetítést ismét Ákosék prezentálják a koncertlátogató gyerekeknek. Ismét jól csinálják. Valami nekem mégis hiányzik. Elöl megint gimis osztálykirándulás-hangulat és én megint unom az egészet. „Józan vagy, azér'.” mondja Viki. Jön a Szerelmes Dal, ami tényleg egy szerelmes dal.
„Hagyd ott az ágyat, mozdulj ki velem
Táncoljunk együtt, fogd meg a kezem
Csak akarnod kell, és már békésen pihen
Az unalmad bent az Ágyneműhegyen”
Kinn ülök a dohányzóba'. Eszembe jut egy sztori, mikor megismertük a „Fékezhetetlen Gyümölcsízű Cukorkákat”. Szarvason játszottunk előttük, én meg: „Te, én ezeket utálni akartam, de ezek jófejek!” :) És tényleg.
Meghallom a Sárga Zsigulit. Mi van, ezek ellőnek minden nagy slágert az elején? - beszéljük kint Árpival. És iszok is gyors' valamit, hogy bele tudjak merülni picit jobban. A pultnál kecskeméti szilvát ajánlanak rozé fröccs mellé. Oké. „Szóljá' má' mutternak, dobjon le szotyira pééénzt!” Még kifejtem „okosan” Zsolt barátomnak, hogy szerintem a konyak és a whiskey ugyanolyan ízű és ugyanolyan szar is, majd bemegyek további zenei élményt feldolgozni.
Következő szám a „Kicsit lassabb”, ami a marijuana fogyasztásáról szól, mondja Likó Úr. Tényleg, így már van is értelme a számnak, márhogy így már értjük.
„A zene egyre klasszabb,
egy kicsit minden lassabb,
az ízek finomabbak,
egy kicsit minden lassabb.”
Billegünk rá a lányokkal. Jó a koncert, én is oldódok, antennáim már kint vannak, veszem a jeleket, valamiért még sincs meg a feeling. Kimegyek. Újabb fröccsöm lesz, Tomi hozza. Kimegyünk a dohányzóba, megvitatja velem a nők, mint múzsák, meg a művészetek kapcsolatát. Ihlet, szerelem, zene, festészet. :) Közben újabb ismerős szám megy a bálteremben. Megint a régi megállapítás: „Élőben minden zenekar zúz.” Dobos kolléga jó, jól szól a zenekar is. A gitáros arc, val'sz'eg jazzt tanult, hallatszik. Jut eszembe egyébként, hogy annyira magyar zenekarokra jellemző manapság a latinos dolgok, bossa nova, egyebek belecsempészése a zenébe. Valahol a 30-as, 40-es éveket idézi nekem, a fekete-fehér filmek jávorpálos, karádikatalinos idejéből. Van hangulata. Likó Marcellra meg még egy barátom mon'ta nemrég, hogy „olyan szécsipálos, de jól áll neki”.
Újabb kis valami a pultnál, majd a „Fáj a fejem, a szívem túl nagy” - nagyon jó szám, csak elég depresszív. De ezt tudom én is énekelni. Ezt a számot hallottam először tőlük az Emerkettőn, de sokáig fogalmam sem volt, ki játssza. Aztán mikor megtudtam a zenekar nevét, nagyon szarnak hatott. Mára megszoktam/megszoktuk, mindenki tudja, kikről van szó, ha meghallja a Vad Fruttik nevet. Valahogy a sárgazsigulis vonalhoz nekem nehezen passzolnak ezek a mélyebben szántó gondolatokkal babráló számok, amúgy nagyon rendben vannak. Nem lehet állandóan bohóckodni, ugye. :).
Marcell a gitáros kollégája – aki egyébként a zenekar szerint is a legképzettebb zenész közöttük - „lego-figura frizuráját” 'sztatja, „de hát ő ilyen”, majd elmondja, hogy a srác a duci lányokat kedveli és erről szól a következő dal. Belekezdenek, de már meg nem mondom, melyik ez a szám. Klassz kis pörgős. Kedves hölgy ismerősöm gonoszkodik mellettem és mutogat a közönségbe, ahol egy khm, hát duci lány táncol veszettül a zenére. Nevetünk. Szégyelljük magunkat! :)
Jön a Kemikáliák, aminek a klipjében – még nem fejtettem meg miért, csak párszor láttam még – a főhős, frontember végig egy ku*va kacsával, vagy milyen madárral rohangál. Klipje is van, igen. És akkor rájövök, hogy nem az van, hogy ellőtték a sikerszámokat az elején, hanem majd minden számuk sláger, basszus, de legalábbis játssza a rádió vagy a tévé. Nem is tudom, mi a legutolsó szám, de van még rövid ráadás is, de aztán se a zenekar, se a közönség nem erőlteti a repetát.
Kint még lazulás, vidámság, majd úgy döntünk, hogy tovább állunk, 5-en egy taxiba', de ez már másik sztori.
Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ezzel a zenekarral, drukkolok nekik. Ők már a Petőfi Rádión befutott, azóta az összes fesztiválon játszó zenekarok közé tartoznak, ugyanúgy mint mondjuk a Kaukázus, vagy a 30Y. Azt' most láthatják legalább azok a parasztok is - akik eddig azt hangoztatták, hogy az ilyen „rétegzenének” (anyád!) nincs piaca – hogy kurvára lehet még klubokban zenélni nagyobb közönség előtt, vagy egyáltalán ilyen zenével ismertté válni. És az, aki nekem még egyszer azt mondja egy zenére, hogy „álternátív”, azt leverem, ugyanis ezt a jelzőt szerintem az előző rendszerben volt indokolt használni a „nem-Neoton Família zenekarokra”, akik mondjuk a Fekete Lyukban játszottak......annak idején.
Hatalmas megfejtések, kérem! :)
