Az alábbi írás szereplőit a képzelet szülte, a történet pedig részben kitalált, részben megtörtént eseményt dolgoz fel. A szöveg itt-ott szókimondó, ami pedig dramaturgiailag fontos és nem öncélú ku**aanyázás.)

Khm. Hogyaszongya:

Tudjátok, pánsípon játszok egy dél-amerikai indián-zenekarban. (Nem.) Ilyen vásárokban, mindenféle falunapokon, meg borfesztiválokon lépünk fel észak-amerikai sziúknak öltözve, Risár Klédermann számokat játszva félplébekkről. (Sem.)

Történt egy hideg téli estén, december elején, hogy a pánsípom 3 sípja is megrottyant a Kiskálózapusztabecsei Hóemberépítők Éves Találkozóján, miközben a Zeddától játszottuk az Egyirányú utat. Mivel hó nem volt, ezért a megjelent versenyzők ittak, táncoltak és verekedtek. Háromszor három órában toltuk a műsort, majd beszartunk, a végén már Vangelisz számokat játszottunk indián hulululu csatakiáltásokkal fűszerezve, merthogy ezt külön kérte a nagyérdemű. Ettől úgy nézett ki a kocsma, mintha a helyi gimnázium 40 éves osztálytalálkozójának részvevői újra eljátszották volna a ballagást. Pedróról például letépték az indián sámántáskát is, ballagótarisznyának, majd sajtos pogácsát meg bort köpködtek bele. Szóval nagy buli volt, nehéz munka és jó pénz, de szeretett hangszerem megadta magát. Éppen ezért be kellett szereznem 3 új sípot a késszüllékbe.

Rá is pittyentettem hétfőn délelőtt az egyik hangszerkereskedés honlapjára, akik egy számomra még ismeretlen, de annál minőségibb síp-márka kizárólagos forgalmazói Magyarországon (Nem a Magyar Köztársaság területén!) és Romániában is. Regisztráltam, majd pakoltam sorban befelé a megfelelő sípokat a virtuális kosárba és már küldtem is a megrendelést, bízva a márkaüzlet profizmusában. Bankkártyás fizetést is csak azért nem választottam ki a kasszánál, mert éppen nem volt nálam. Mindegy, majd fizetek a futárnak. - gondoltam, és nyugodtan vártam a megerősítő mailt az illetékes munkatárstól, hogy minden fasza.
Csak nem jött, csak nem jött még órák múlva sem, ezért felcsörrentettem a boltvezető kollégát, aki a honlap fotóján elégedetten mosolyogva rögtön megnyugtatott még a bejelentkezése előtt.
- Halló! (Halló??? Há' bazmeg nem inkább "Tessék, Zeneszerszámkészlet Áruház, Pop Simon vagyok. Miben segíthetek?" Jó, mindegy, lazák vagyunk, mindketten zenészek, mindjárt itt az ünnep, faszaság van.)
- Jó napot, Szervusz! Kérgestalpú Bölény vagyok, volt egy rendelésem. Érdeklődnék, hol tart a dolog, mert vasárnap 200 sápadtarcú előtt játszunk egy vásárban Kaczor Feri előtt és fontos lenne a cucc.
- Ha a kollégám még nem jelzett vissza, hogy gond lehet valamelyik termékkel, akkor holnap már mehet a futárszolgálatnak, szerdán pedig már kint is van.
- Ó, köszi! Az bőven jó! Szép napot és kösz!
Másnap már a munkahelyemen (Kék Föld Nyomozóiroda, itt vagyok nyomolvasó civilben) reménykedtem, hogy mindjárt megjelenik a borostás, a karácsonyi dömpingtől már fáradt, de még mindig udvarias futár - valamelyik hárombetűs szolgálattól - és szorongatja a csomagomat a hóna alatt, de kapcsoltam, hogy ez azért még korai. Mindegy is, elégedett voltam, hogy a 21. század vívmányainak segítségével ezt milyen flottul, sőt baszott jól elintéztem.
Szerdán reggel már nagyon izgultam. Egyrészt azért, mert kíváncsi voltam már az új sípokra, az új márkára, másrészt mert csomagot bontani mindig jó. Az izgalom csak addig tartott, amíg nem sokkal 10 után - miután visszaértem egy csoportos nyomolvasásról - kaptam egy újabb mailt, hogy "Tisztelt cím! A kért IPS689-es sajnos nincs raktáron. Mi legyen? Küldjük el anélkül a csomagot? Üdv! Végh Béla 11/555-6543"
- Bazmeg! Ne már! Hát ott van a webshop-ba' még most is, bazmeg, bazmeg! Óóó, 'szom...
Jó, mindegy akkor választok egy másik típust ugyanebből a márkából. Van ilyen, becsúszik karácsony előtt ilyen gebasz a nagy sürgés-forgásban. Jó, akkor legyen a TREDHUF-97-es. Az is erősített oldalú, eredeti kínai bambusz, rácsúsztatható hangolótartó modullal.
Négy óra múlva (!) jön egy mail, hogy "Sajnos ebből sincs készleten. Várható érkezése ennek a típusnak 2 hónap múlva." Már csak ennyi jött.
Erre már nem is nagyon szitkozódtam, csak elképzeltem, ahogy az értékesítő munkatárs és családja állnak szenteste a fa előtt, bontogatják az ajándékokat és a kedves munkatárs doboza üres, mire a jó édesanyja csak annyit mond:
"Jól látod, kisfiam, idén lófaszt sem kapsz karácsonyra, mert figyelmetlen paraszt voltál a Vásárlóval és fent hagytad a már nem létező modelleket a webshopban!"

Kinéztem hát egy harmadik típust - a GHZ600-as Gheorghe Zamfir signature modellt - és elküldtem a levelet. Majd vártam. Vártam. Vártam, meg anyáztam. Semmi. Másnap, mikor már pont eltelt egy nap, gondoltam újra telefonálnom kell:
- Halló, jó napot, szervusz! Kérgestalpú Bölény vagyok, én beszéltem már többször veletek a...
- Ja, igen, tudom, a Gheorghe Zamfir signature modell! Láttuk a mailt, igen van belőle!
- Akkor mi a jó kurva anyátokért csudáért nem hívtatok?
- Ja, bocs, a munkatársam (Igen, tudom, aki nem kap semmit karácsonyra, de felétek meg áram sem lesz szenteste, bazmeg!) éppen szabadságon van, de akkor küldjük, jó?
- Jó, és mikorra ér ide, mert emlékszel, említettem azt a fontos fellépést..?
- Holnap odaadjuk a futárnak, péntekre már ott is van!
- Ó, hát az szuper, az még pont jó! Bár nem sok időm lesz összerakni, meg behangolni a hangszert, de az még pont jó! Kösz!
- Nincs mit és bocs.
Oké, az még rendben van, nincs más dolgom, mint várni. (Megint.) Csütörtökön kissé azért izgultam, péntek reggel viszont már nagyon be voltam szarva, hogy megint átvertek. Délig óránként többször néztem a drótpostám és figyeltem az ajtót, hátha. Mikor nyomolvasásra mentem, otthagytam a lét a titkárnőnek és meghagytam neki, hogy vegye át a csomagot, fizessen és mosolyogjon. (Majd ha már megvan a cucc, felnyomom őket a fogyasztóvédőknél.) De semmi. Újra telefon délután 2 körül. Kicseng:
- Halló! (Halló ám a kurva anyád! Mutatkozz be, bazmeg, aztán kérdezd meg, mi a halál vérveres, retkes faszát akarok tőletek, te szájbavert büdös paraszt!)
- Ööö, jó napot, helló! Tudod, beszéltünk többször...a sípok...
- Jaaa, perszeee! Nem telefonált a kollégám?
- Nem. Kellett volna? Veled beszéltem még szerdán, hogy minden rendben, tudod...
- Ja, persze!
- És, jön a csomag? Ideér időben?
- Mindjárt szólok a kollégámnak (tudom, amelyik nem kap semmit, baszki!), hogy nézzen utána a neten a csomagkövetőben és visszahívunk.
- Oké, köszi! Várom a hívást, fontos!
Vártam. Másfél kibaszott órát. Az 90 rohadt perc. 5400 kurva másodperc... Telefonálás lesz:
- Halló! (Hát bazmeg...)
- A sípok...
- Ja, igen, még nem értem el a kollégát, de mindjárt hívom és visszahívlak!
- Oké. Várom! Fontos, tudod!
10 perc múlva hívtak:
- Szia! (Nahát!) Sajnos a futárszolgálat nem vette fel a csomagot...
- ... (Csak azért sem sírok!)
(A háttérben:)
- Te, hétvégi kiszállítás van? - kérdezi.
- Van, de feláras. (Persze, a kurva anyátok, majd még rámveritek azt is!)
- Hát, nem is tudom, mindjárt utánanézek és visszahívlak. - és leteszi.
Na, jó, már mindegy, gondoltam és mentem hazafelé. Ténferegtem az Aranykapuban és megnéztem a konkurens indiánokat, mikor csörgött a telefonom. A boltvezető munkatárs volt. (Már elmentettem a számát.)
- Helló, szia! Fa Szabolcs vagyok, a Zeneszerszámkészlet Áruházból. (Na, ne bassz! Micsoda modor!)
- Helló!
- Na, az van, hogy gyorsan le tudnánk szállítani 2 sípot holnapra, mert a harmadik a pesti boltban van csak készleten. A harmadikat így csak hétfőn tudnánk szállítani és kedden kapnád meg.
- Ááá, figyelj, akkor hagyjuk, mert a harmadik nélkül semmit nem ér a cucc. Akkor küldjétek hétfőn az egész pakkot, majd valahogy megoldom...
- Hát, jó. És bocs! (Anyátok!)
Hazafelé beugrottam a közeli SMÁR üzletbe kajáért, ahol elém "perdült" a Máltai Szeretetkommandó, hogy tartós élelmiszereket a rászorulóknak, meg, hogy áldott ünnepeket. Úgyhogy egy kiló liszttel, meg egy doboz gyorsrizzsel kicsit kikentem a lelkem és a sok kurvaanyázás/idegeskedés után pozitív dolgot is műveltem aznap.

Már jövő hét szerda van és se kép, se hang. Telefon:
- Halló! (Ó, bazmeg, hogy Te nem tanulsz!)
- Helló, szia! A múlt héten beszéltünk többször egy rendelés miatt, a sípok...
- Ja, igen! Aminek már pénteken meg kellett volna érkeznie...
- Az, az! Képzeld, és még mindig semmi!
- Oké, mindjárt utánanézek és hívlak, és bocs!
Fél óra múlva tényleg:
- Utánanéztem, még lehet, hogy a mai nap folyamán, de legkésőbb holnap ott van! (Azért ha nem baj, a faszomat nem tenném rá...)
-  Oké, köszönöm, akkor várom!
- És mégegyszer bocs, de karácsony, meg káosz, meg a futárcég...
- Jó, semmi gond, várom a motyót... (Igazából meg tudnálak ütni.)

És, és, és ma (szerda) este háromnegyed nyolckor felhívott az egyik hárombetűs futárcég munkatársa, hogy van egy csomag...nekem... Sírok.

Na, szóval:

Az albérletembe' – részben a főbérlőmtől ottmaradt, nagyobb részben saját magam és kis barátaim által előállított – nagyobb mennyiségű szelektív hulladék (főleg üres üveg, PET-palack, sörös doboz) gyűlt össze. Lelkiismeretes hulladékszelektáló vagyok és, hogy stílszerű legyek, olyan zöld vagyok mint a borsodis doboz. Jó-jó, persze én is kitéptem a legyek lábát, égettem hangyákat nagyítóval és csepegtettem égő-sikító fóliát tábortűznél gyerekként, de úgy gondolom, én meg a Természet jóban vagyunk. Az üvegeket alap, hogy gyűjtöm – a visszaválthatók pé'zt érnek, a többi meg megy az üveges gyűjtőbe, az erre való szelektív hulladékgyűjtő szigeteken.

Ugyanígy járok el a PET-palackokkal és a papírral is. (A „PET” jelen esetben nem kisállat, és ne próbáljon meg senki nagy megfejtést gyártani a Pet Shop Boysból sem. Ugyanis: polietilén-tereftalát, azaz poliészter, mivel főláncában észtercsoportokat tartalmaz.) Annyira belezöldültem a témába, hogy már semmilyen papírt nem dobok ki a sima kukába, ami nem szennyezett, vagy nem laminált. Még a bankos, ablakos borítékról is lekapom a fóliát, azt' az is részt vesz a Föld megmentéséért indított misszióban. A kupakokat meg ugyancsak külön gyűjtöm, mivel szoktak olyan akciók lenni, amikor is le lehet adni valamelyik alapítványnak, nekik meg valami cég egy forintot ad darabjáért, vagy x Ft-ot kilónként és kerekesszéket, meg ilyesmi cuccokat kapnak karitatíve a valamilyen hátránnyal élő kiskölykök. Na, most ebből már volt sok kamu, hoax is, ami főleg a neten terjedt, de tudok tényleg létrejött akcióról is, úgyhogy nekem nem kerül semmibe, hogy egy szatyorba belehajigáljam a kupakokat. 

Aztán itt vannak az elemek meg a használt, lejárt szavatosságú gyógyszerek. Elemet meg gyógyszert alap, hogy nem dobunk ki! Aki ilyet tesz, annak simán barackot, medvepuszit, zacskópaskolást, deresre húzást, nyilvános kövezést osztanék ki azonnal, és élete végéig viselnie kellene a neve előtt a tapló és/vagy gyökér előtagot. Elemek: szinte minden nagyobb áruházban be lehet dobni az erre kialakított gyűjtőkbe és minden oktatási intézményben van már hasonló gyűjtő. Sz'al, ha nem járunk hiper-szupermárketbe, akkor adjuk oda a kölyöknek, hogy a suliba' dobja be a kijelölt helyre! Környezettudatos nevelés, kéremszépen... Gondolom, a gyógyszerekkel kapcsolatban sem árulok el nagy titkot: minden gyógyszertárban be lehet dobni a gyűjtőkbe anyu megunt nyugtatóját, apu fiókban felejtett Viagráit, vagy a nagylány bogyóit, ha már úgyis mindegy és „bohóc van a fiókba'”.

Egy kakukktojás viszont van amiből nálam is elég sok gyűlt össze mostanában: ez az alumínium sörös doboz. Na, ezt hova a francba dobja a paraszt? Mert erre nincs külön gyűjtő, ugye. Pedig nem ártana. Azt hallottam – valaki írja meg, ha nem így van – hogy ezeket a kis hengeres, húzott (falredukciós mélyhúzás) alumínium vackokat az üveges gyűjtőkbe kell dobni, mert még úgyis átválogatják kézzel az erre szakosodott üzemben és ott majd megoldódik a sorsuk. Csak akkor meg a szalag mellett keccsölő melóssal baszokbrálok ki, aki a teremtő nevét sűrűn emlegetve hajigálja át ezeket egy másik gyűjtőbe. Nos erre a helyzetre hallottam egy megoldást a Rocktár személyzetétől. Ők ugyanis szelektíve gyűjtik a hétvégenként nem kis mennyiségben felgyülemlő sörtartó edénykéket (nem hallom a tapsot!). Tehát: ki kell vinni a Tecsóba és ott átveszik darabját 2 forintért. Pontosabban 5 darabért adnak 10 forintot. Ugyanitt a PET-palackokat is felvásárolják egy forintért, azaz 5-ért adnak 5 Ft-ot. Hogy nekik ez miért üzlet nem t'om. Csak találgatok. Talán le vannak szerződve valami nagy céggel, aki átveszi, elszállítja, de nem hinném, hogy többet adnak érte, mint amennyit a Tecsó ad nekünk. Úgyhogy gondolom, nagy állami támogatást markolnak érte. Ki tudja. Aztán meg, jön hozzánk vissza ez a sok cucc életveszélyes gyerekjátékok, tűzveszélyes karácsonyfaizzók, meg lábszag-generáló műszálas zoknik formájában a Távol-Keletről. Valamiből a baleseti sebészeknek, tűzoltóknak, meg a bőrgyógyászoknak is meg kell élni. Micsoda körforgás, mi?! Összeesküvést szagolok! :)

Eleve ezzel a szelektíves izével az a problémája a parasztnak, hogy

1. figyelni kell és nem kibaszdobni minden szart, amitől majd egyszer csak 2 fejjel születnek a dédunokáink,

2. messze van a gyűjtő,

3. macerás külön tárolni, meg szállítani....

Ja, baszki, de hát ez ilyen és különben sem nagy vasziszdasz. Pár mozdulat. Ennyit mindenki meg tud tenni, úgy gondolom.

Nos, rátérek most már a konkrét sztorira, amiért ezt az egész posztot írtam:

Szóval felgyülemlett ez a sok cucc nálam és lépnem kellett. A PET-palackot, nem visszaváltható üveget meg a papírt gyalog szoktam vinni a 4 utcával arrébb lévő gyűjtőbe. Igaz, hogy hülyének néznek, meg néha hajléktalannak, ahogy játszósruhában cipelem a sok tömött szatyrot, de hát a kurva anyjukat menjenek a csudába! Most azonban telefonos segítséget kértem: hívtam Fatert a kocsival. Gondoltam még mindig jobban megéri a Környezetnek, ha kap egy kis növények által lebontható széndioxidot, -monoxidot, mintha ez a sok szar kikerül a fődbe. A kiruccanás kombinálva lett vásárlással is, szóval logisztikából ötös.

Tehát: szétválogattam a cuccost, megjött az Idős, lecipeltem és mentünk a túrára. Először két teli, nagy papírdoboznyi betétdíjas termékkel állítottunk be az egyik palackozott italok boltjába, ahol a néni kicsit nézett, de látszott rajta, hogy látott már effélét. Pár rekesz sörös, meg pár rekesz boros üveg lett kipakolva. „Adjak valamit érte, vagy a pénzt adjam?” Inkább lett belőle egy Frittmann Rosé, meg öt doboz Löwenbrau. Kb. 2 rongy volt.

Irány a Tecsó. Szokásos baszakodás bohóckodás a parkolóhely-kereséssel, százasguberálás, rollerezés. Azt mon'ták, az információs pultnál kell leadni, úgyhogy odamegyek. Egy helyes kis nő éppen egy láncfűrészt cserél egy másikra. Precízen pecsétel, garancialevelet ellenőriz, nyugtát ad, számlát állít ki, közben bemond ilyeneket, hogy „Egy takarító munkatársat kérek, hogy fáradjon a hentes pultokhoz!”. Már kb. 10 perce állok ott. Kicsit torkot köszörülök. Semmi. Mégis csak vicc, hogy 3 szatyor sörös dobozzal ácsorgok ott negyedórája, mert annyira idióta vagyok, hogy nem viszem le a többi szeméttel együtt, papucsban, mackónadrágban, kedd délután.

• Ööö, elnézést a sörös dobozokat hol kell..?

• Gondolom, az üvegvisszaváltónál, nem?! Én fogom átvenni!

• Bocs! Nem tudtam, hogy van ilyen errefelé! (Anyád!)

De már megy is hátra, mert a dohánypultnál cigit akar venni egy nő. Szóval a Tecsó – aki elvileg egy kibaszott istenverte multinacionális cég – 3 munkát végeztet egy dolgozóval, így spórol. Ez még csak hagyján lenne, ha tisztán üzleti szemszögből néznénk, de itt kérem engem is felbasznak felidegesítenek, márpedig én vagyok a vásárló! Az „Anyád!”-at gyorsan vissza is szívom és a hipermárketnek címezve újraküldöm. Szegény csaj nagy nehezen végez és még mindig mosolyogva (!) hátrajön átvenni a cuccot. Odaadom neki, mondja, hogy várjak kicsit, adja a lét érte.

• De nekem nem kell a pénz, mennék. - mondom.

• De nekem muszáj odaadnom.

Jó, megvárom és kapok egy kis blokkot, amit bent tudok levásárolni. 160 Ft szerepel rajta, vagyis legalább 80 darab sörös dobozt hoztam be.

Szóval:

Nekem, lelkes környezetvédőnek is sikerült majdnem elvenni a kedvét a szelektív hulladékgyűjtéstől és várakozás közben már azt lestem, hogy melyik bejáratnál álló nagy szemetesbe fogom belebasznihajítani az egész cuccot. Akkor mit várunk az idős, macskát simogató nénitől, a hülyesapkás vasalthajú kisköcsögtől, vagy még a fóliát is elégető tanyasiaktól? Szóval barackot, medvepuszit, zacskópaskolást, deresre húzást és nyilvános kövezést a Tecsónak is! A kis kolléganőjüknek meg riszpekt! Mosolygott, pörgött, kedves volt. Én már tuti hozzábasztamdobtam volna a pénztárgépet valamelyik kedves vásárlóhoz...

Ma este Vad Fruttik. Meg kéne őket nézni. Szombat este fél 10. Még testmosás, evés, meg a Röcktär is elég messze van. Szaladás van, kajára már nincs idő, majd kint beverek egy töki pompost, az úgyis tápláló. Tiszta gatya, olyan szagom van mint egy drogéria bejáratának, indulás. Kifelé még végigtapizva a zsebeimet elmondom a „kulcs, lé, telefon, cigi” mondókát, pedig már nem is. Szokások...

Kint még bankomat, aztán taxiállomás. Egy kibatikolt taxi árválkodik csak a droszton, sötét van benne, lehet, hogy üres. Nem, élőlény is van benne.

- Mennyié' vinne ki a Roctárba? (Kur*ára tudom a választ, de biztos ami biztos...)
- Haccáz!
- Oké, mehetünk!
Én nem vagyok az a beszélgetős csóka, úgyhogy kuss van odafele. Vagyis csak maj'nem, mert látom, hogy feszeng a sofőröm, babrál a rádióval, meg köszörüli a torkát és beszélgetést kezdeményez:
- Bulizni mész? (Pfff... :D )
- Jaja.
De aztán megsajnálom és:
- Mi van ma, hogy ekkora pangás van? Hogy hogy Ön volt az egyetlen taxis...bla-bla-bla...
Úgyhogy lényegtelen dolgokról csacsogunk odáig. Még az időjárást is érintjük, pedig az már a legalja.

Odaérünk, bemenekülök. Nem tehetek róla, én ilyenkor lazulok, elmélkedek, nem szeretem, ha a fodrász, a taxis vagy az ebédlőben a 'sztuggya melyik kolléga háborgatja a cihémet. :)

Jegyeket elővételben intéztük, egy kupacban, sz'al nem tudom. Kidobó Úrral (tényleg úriemberek mind) kezelek, benyögöm a szokásos „A hangversenyre jöttem”! dumát, vigyorgunk, vázolom a helyzetet és kiderül, hogy én vagyok a „plusz egy fő” a Julcsi neve mellett. Szép díszes jegy, pecsét, be.
Bent már szól a Peet. Az a szám, amit legtöbbször és először hallottam tőlük, az „Egyszervolt hol nem volt”. Nagyon fasza szám, be is megyek egyből, még kabátban és bólogatok a spanyol refrénre. Kurtajól szól a cucc! Még egyet tolnak és vége. Bocs, most van igazolásom, miért maradtam le az előzenekarról.

Leadom a kabátot, közben viccelődünk a ruhatáros nénivel. Még megkérdezem, nem volt-e baj a múltkor velem, de megnyugtat, hogy én egy nagyon rendes gyerek vagyok. Hát köszönöm! :D Le a kalappal, az egész személyzet előtt a Tárban! Nagy nehezen Attilát is megtalálom. Ő meg engem keresett.

Pultnál egy nagyon picit sorba' állok és rendelek egy 2:3-as rozéfröccsöt meg egy gombás töki pompost. 580 Ft lesz, majd bemegyek a dohányzóba. Igaz én már nem dohányzok, de sejtve van, hogy mindenki ott lesz, akivel találkozni akarok. Így is van. Srácokkal kezelek, lányoknak puszi, közben illatmintát veszek. Szipp-szipp. Beburkolom a cuccot, jól is lakok. Dumálunk, ők dohányoznak, én meg nem, közbe' a szomszédba' megy a beállás, majd még egy fröccs, aztán szól a sziréna, ami jelzi a koncert kezdetét.

Bemegyünk. Nincsenek túl sokan. Kicsit olyan fáradt a hangulat és én is. Holnap korán kelés, úgyhogy kevés ital. Az egyik ismert számmal kezdenek, aminek viszont nem vágom a címét. A lázadásos. Megvan: a Tánc! Likó Marci a szokásos közepes, enyhén merev terpeszben ugrálva frontemberkedik, a zenekar pedig belakja a színpadot, jól adják, mégis valami nekem nem stimmel teljesen. Most a tömeg hatalma sem tolja előre a koncertfílinget – mondom: kevesen vannak. Legalábbis kevesebben, mint más hasonló kaliberű koncerten. Második számnak a Riót játsszák. A Marci is gitározik benne. Latinos cucc, mindenki ismeri, Radio Petrovics is játssza/játszotta sűrűn. Hirtelen Tito Puentének érzem magam, olyan jóra sikerül a latin hangulat.

Kezdek mozogni-bólogatni is. Na, jó lesz ez! A vetítést ismét Ákosék prezentálják a koncertlátogató gyerekeknek. Ismét jól csinálják. Valami nekem mégis hiányzik. Elöl megint gimis osztálykirándulás-hangulat és én megint unom az egészet. „Józan vagy, azér'.” mondja Viki. Jön a Szerelmes Dal, ami tényleg egy szerelmes dal.

„Hagyd ott az ágyat, mozdulj ki velem
Táncoljunk együtt, fogd meg a kezem
Csak akarnod kell, és már békésen pihen
Az unalmad bent az Ágyneműhegyen”

Kinn ülök a dohányzóba'. Eszembe jut egy sztori, mikor megismertük a „Fékezhetetlen Gyümölcsízű Cukorkákat”. Szarvason játszottunk előttük, én meg: „Te, én ezeket utálni akartam, de ezek jófejek!” :) És tényleg.
Meghallom a Sárga Zsigulit. Mi van, ezek ellőnek minden nagy slágert az elején? - beszéljük kint Árpival. És iszok is gyors' valamit, hogy bele tudjak merülni picit jobban. A pultnál kecskeméti szilvát ajánlanak rozé fröccs mellé. Oké. „Szóljá' má' mutternak, dobjon le szotyira pééénzt!” Még kifejtem „okosan” Zsolt barátomnak, hogy szerintem a konyak és a whiskey ugyanolyan ízű és ugyanolyan szar is, majd bemegyek további zenei élményt feldolgozni.

Következő szám a „Kicsit lassabb”, ami a marijuana fogyasztásáról szól, mondja Likó Úr. Tényleg, így már van is értelme a számnak, márhogy így már értjük.

„A zene egyre klasszabb,
egy kicsit minden lassabb,
az ízek finomabbak,
egy kicsit minden lassabb.”

Billegünk rá a lányokkal. Jó a koncert, én is oldódok, antennáim már kint vannak, veszem a jeleket, valamiért még sincs meg a feeling. Kimegyek. Újabb fröccsöm lesz, Tomi hozza. Kimegyünk a dohányzóba, megvitatja velem a nők, mint múzsák, meg a művészetek kapcsolatát. Ihlet, szerelem, zene, festészet. :) Közben újabb ismerős szám megy a bálteremben. Megint a régi megállapítás: „Élőben minden zenekar zúz.” Dobos kolléga jó, jól szól a zenekar is. A gitáros arc, val'sz'eg jazzt tanult, hallatszik. Jut eszembe egyébként, hogy annyira magyar zenekarokra jellemző manapság a latinos dolgok, bossa nova, egyebek belecsempészése a zenébe. Valahol a 30-as, 40-es éveket idézi nekem, a fekete-fehér filmek jávorpálos, karádikatalinos idejéből. Van hangulata. Likó Marcellra meg még egy barátom mon'ta nemrég, hogy „olyan szécsipálos, de jól áll neki”.

Újabb kis valami a pultnál, majd a „Fáj a fejem, a szívem túl nagy” - nagyon jó szám, csak elég depresszív. De ezt tudom én is énekelni. Ezt a számot hallottam először tőlük az Emerkettőn, de sokáig fogalmam sem volt, ki játssza. Aztán mikor megtudtam a zenekar nevét, nagyon szarnak hatott. Mára megszoktam/megszoktuk, mindenki tudja, kikről van szó, ha meghallja a Vad Fruttik nevet. Valahogy a sárgazsigulis vonalhoz nekem nehezen passzolnak ezek a mélyebben szántó gondolatokkal babráló számok, amúgy nagyon rendben vannak. Nem lehet állandóan bohóckodni, ugye. :).

Marcell a gitáros kollégája – aki egyébként a zenekar szerint is a legképzettebb zenész közöttük - „lego-figura frizuráját” 'sztatja, „de hát ő ilyen”, majd elmondja, hogy a srác a duci lányokat kedveli és erről szól a következő dal. Belekezdenek, de már meg nem mondom, melyik ez a szám. Klassz kis pörgős. Kedves hölgy ismerősöm gonoszkodik mellettem és mutogat a közönségbe, ahol egy khm, hát duci lány táncol veszettül a zenére. Nevetünk. Szégyelljük magunkat! :)
Jön a Kemikáliák, aminek a klipjében – még nem fejtettem meg miért, csak párszor láttam még – a főhős, frontember végig egy ku*va kacsával, vagy milyen madárral rohangál. Klipje is van, igen. És akkor rájövök, hogy nem az van, hogy ellőtték a sikerszámokat az elején, hanem majd minden számuk sláger, basszus, de legalábbis játssza a rádió vagy a tévé. Nem is tudom, mi a legutolsó szám, de van még rövid ráadás is, de aztán se a zenekar, se a közönség nem erőlteti a repetát.

Kint még lazulás, vidámság, majd úgy döntünk, hogy tovább állunk, 5-en egy taxiba', de ez már másik sztori.

Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ezzel a zenekarral, drukkolok nekik. Ők már a Petőfi Rádión befutott, azóta az összes fesztiválon játszó zenekarok közé tartoznak, ugyanúgy mint mondjuk a Kaukázus, vagy a 30Y. Azt' most láthatják legalább azok a parasztok is - akik eddig azt hangoztatták, hogy az ilyen „rétegzenének” (anyád!) nincs piaca – hogy kurvára lehet még klubokban zenélni nagyobb közönség előtt, vagy egyáltalán ilyen zenével ismertté válni. És az, aki nekem még egyszer azt mondja egy zenére, hogy „álternátív”, azt leverem, ugyanis ezt a jelzőt szerintem az előző rendszerben volt indokolt használni a „nem-Neoton Família zenekarokra”, akik mondjuk a Fekete Lyukban játszottak......annak idején.

Hatalmas megfejtések, kérem! :)

Hely: Rocktár, Kiskunfélegyháza
Idő: 2009.10.03.
Jegyár: 1000-1500 HUF
Nézőszám: sokan

(A képek a rocktar.hu oldalról vannak...)

Nos a nénis-sztori után úgy gondoltam, hogy vár rám otthon egy jó fürdő, utána egy jónak ígérkező könyv (Sillitoe – A hosszútávfutó magányossága), vagy egy kazalnyi sohasem látott, izgalmas DVD, de a Kicsi hívott:
- Gyere már ki, jó lesz ez! Én már itt vagyok, Kovával dumálunk.
- O.K. – mondom – 11 körül kint vagyok!
Nagyon nehéz volt meggyőzni! :)

Ó, a pitába! Meg is kell borotválkoznom, ha emberek közé akarok menni! Pedig pont emberek közé nem akartam ma menni. Na mindegy. Szokásos procedúra, míg lehántom az egyhetes bolyhos lábtörlőt az arcomról, pancsolás, nagy gyaloglás... :( Lófaxt! Taxi!

Mire kiérek már zajlik javában a hangverseny. Először csak bekukkantok – nagy tömeg – utána ruhatár, sör vételezése. Bemegyek a megszokott helyre, hátra a VJ-pult elé ácsorogni.

Az előzenekar a Freeflyzone volt, akiket nagyon bírok – jó kis stoner zenéket nyomnak, jó szutykos hangzással - meg ismerem is őket, de róluk értelemszerűen méginkább lemaradtam...

Nos a színpad: Kova a megszokott surda-hohohorgász-szájpresszhill (kamo) sapkájában, a nagydarab, kigyúrt basszer a szokásos fejkendőben, Loki-mezben (saját névvel), a gityós: fekete bézbólsatyek, kigombolt fekete ing, déli-bajusz, tetkók kint, a dobos arc pedig irokéz-frizkóval. Van erősítő bőven, saját technikai személyzet, hangosító csóka, minden. Éppen valami hardcore-közeli döngölés megy, ami egész jó! Élőben még sosem hallottam őket. Így első hallásra fa52a!

Ákos és kollégája ma megin' a vizsuöl krú. Megint dicsérnem kell, zseniális a vetítés! Most szállnak fel a magyar népmesés madárkák, de össze-vissza, aztán valami szörnyűség úszik be, majd Chaplin totyog be a képbe, aztán hátrafelé vissza, kavarognak az animációk. A zenekar is sűrűn nyújtogatja a nyakát hátra, vigyorognak, tetszik nekik.

A számok között megy az észosztás, amire frankón számítottam. Spirituális üzenetek a létről, az élet szükségszerű változásairól, lélekről.

„Itt van a forradalom, a szív forradalma!” Meg ilyenek, hogy: „szellemi szabadság” Megkaptuk a napi tanítást – ami tetszett, lelkesített – és úgy érzem, kapunk még.

Megy tovább a műsor. Komolyan, kellemesen csalódtam, de hát hiába, az ember előítéletekkel áll hozzá egy üzletileg és arculatban is jobban megdizájnolt, kicsit túlhájpolt zenekarhoz. Ez már valami duplacsavar a médiától: ha sokat nyomnak egy zenekart, az csak szar lehet. A rock & roll és az underground állandó problematikája ez... „True arc legyek, aki ellenáll a piacnak, vagy sikeres némi megalkuvással (de akkor leköpöm magam)?”

Egy interjúban mondta egyszer Czutor Zoli, hogy a rádióbarátság meg a producerek miatt kiherélődnek a számok, mire eljutnak a hallgatókig konzerv formában. Ja-ja. „Élőben minden zenekar zúz!” Áll ez a tétel itt is.
Kezelek össze-vissza, sok az ismerős.
- Mennyi jó kis fiatal picsa van, mi?
- Nem tudom nem láttam. - mondom.
- Ott elöl van sok.

Nyújtogatom a nyakam előre, hátha. Vannak csinos lányok, főleg legelöl, ami ugyancsak a médiának köszönhető val'sz'eg. Felfigyelek egy 3 fős lánycsapatra, akik viszont annyira nem fiatalok – jó, én se. :) Azt mondják hátulról, hogy a nagymellű, csigahajú szőke a Zsófi, aki megnyerte a Big Brothert. Nem tudom, pedig bulvárba' otthon vagyok némiképp. Lehet. Mindegyikük kívülről fújja a számokat, de az egyikük olyan szinten, mindig az ütemek közé lép, és csak úgy random, hogy röhögnöm kell. A feje felett a kezével meg olyan mozdulatokat tesz, mintha a Dáridó „élő” (erősen idézőjeles :D) felvételén lenne. Fásy Mulatón és Josh és Juttán „szocializálódhatott”. Nagyon gáz. Már nem nevetek. És ahogy szétnézek, egyre több olyan arcot látok – ez tényleg előítéletes dolog, szégyenlem is magam miatta, de tényleg látszik – aki csak azért jött el, mert „végre” egy általa is ismert zenekar lép fel a városban, „híresemberek”. Ez egyrészt jó a klubnak, mert nagyobb a bevétel, jó nekünk is, mert ha nagyobb a bevétel egyre színvonalasabb dolgok történhetnek a klubban. Az is jó, hogy ezáltal végre koncertet látogatnak az emberek, kvázi művelődnek, átérzik az élő koncert varázsát, satöbbi, másrészt viszont gáz, mert ez nagyon jellemzi ezt az egész ipart, vagy csak úgy egybe' a médiát. Megfejtve.

„Zsófi” melleiről vissza a színpadra. Hiányzik az ilyen igényes, nem túl bonyolult zene. Jók a riffek, fogy a sör, élvezem. Kütyükről némi perka, vokálok és akusztikus gitárszólamok szólnak, de még egyáltalán nem zavaró és nagyon jól szól. Pont azt a funkciót tölti be, amire hivatott: csak színezi a zenét. Jól szól a zenekar.

A szövegekben sorra a pozitív megfejtések, a lélek kapnak szerepet. Már-már giccses is lenne, de így élőbe', a Kowa szájából egyáltalán nem az. A pozitív energiát fogom, hívő leszek pillanatok alatt.

A vége felé vannak hagyva az ismertebb dalok, amiket a tévé is nyom. Na ezek a népzenés elemekkel tűzdelt dolgok nekem már nem annyira. A „koszosabb” számok jobbak.

„A rock & roll halott Woodstock óta! Csak magatokra számíthattok!” - hinti épp az újabb igét Kowa. Aztán meg is magyarázza: ők nem egy rock-műsort adnak elő a színpadon, és mi sem egy koncertre jöttünk tulajdonképpen. Oké.

Hirtelen egy durranás és oldalról egy kis ágyú nagy, csillogó, szépsékirálynőválasztásos konfettiket szór szét a közönségbe. Én meg „világbékét” rebegek és így már kerek is a dolog. :) Hátranézek, a hangosítós csóka visszavigyorog egy „Fasza volt, mi, baszki?!”-mosollyal. Az. Tényleg. Megy még a Jövünk, mint a hunok című szám, ami nekem nem igazán. (Nekem nagyon musical-es - szinte várom, hogy előbukkanjon Twist Olivér kis szakadt ruhában, melós-sapkában, dalolva.) Nekem a koszosabb dalok jönnek be – mondom. A végén még csocsó-meccsre hívja ki a közönséget Kowalsky, de én nem láttam senkivel pörgetősfocizni. A zenekar közvetlen, leül a „pórnép” közé simán, semmi sztárallűr. „Zsófi” bandáját látom még utána grupie-kké előlépni és bájosan csevegni a zenészekkel, majd távoznak is velük, de legalábbis kikísérik őket, vagy arra van dolguk...

Én még a pultnál iszok barátokkal ezt-azt, meg Lillával meghallgatjuk a Pretendert a Foo Fighterstől, ő pedig kiabálja amikor jön a fal, hogy „Mooost!”. :)

Nagyon jó kis koncert volt, kellemes csalódás. Kár lett volna itthon olvasni helyette. Végső megfejtés nincs, volt elég közbe'...

A néni

Tegnap este szülőktől megyek hazafelé, mászok a közökön, sötétedik. Arany János utcán (félegyháziak tudják) igyekszek át, megszólít valaki a bokrok mellől, a sötétből. Majd beszartam.
- Hány óra van? Mondja má' meg, legyen szíves!
- Odanézek, egy öreg, kis szottyadt nénike ücsörög a járókeretén a majdnem sötétben. Pihenget, látszik.
- Csókolom! Háromnegyed tíz.
- Mennyi?
- Há-rom-ne-gyed tíz!
- Ó, köszönöm! Ez melyik utca?
- Ööööö... (fogalmam sem volt, mert ezen az utcán csak átvágok, sosem gondolkodtam, melyik is az) ...nem tudom.
- Mert tudja, én a Patak utcában lakom, csak sosem szoktam erről jönni, és most nem tudom, merre. Ott a szobornál szoktam lefordulni.
Szobornál? Patak utca? Félegyházán? Szerintem ilyen nincs. Ajjaj, a néni valamit elnézhetett... De szobor van 2 utcával lejjebb, a Bajcsy-Zsilinszki, lehet, hogy az lesz az...
- Tessék erre lemenni két utcát, arra van a szobor!
- Miii?
- TESSÉK ERRE LEMENNI KÉT UTCÁT, ARRA VAN A SZOBOR!!!
- Jaj, köszönöm! „Motty-motty-motty.”
Elindultam tovább, de visszaléptem:
- El teccik tudni menni hazáig?
- …
- EL TECCIK TUDNI MENNI HAZÁIG???
- El, el...
- Csókolom!
Ballagtam tovább, de csak baszta az agyam. Mi van, ha a néninek lövése sincs, hol lakik? Sőt: mi van, ha lövése sincs, hogy ki ő, és össze-vissza kóborol a nagy éjszakában? Na jó, de kit kell ilyenkor hívni? Van valaki, aki az „ilyen nénikre” szakosodott? Én csak nem araszolhatok mellette, míg hazaér a járókerettel, ha egyáltalán lakik valahol, vagy tudja, hogy hol lakik...
Anyu a szocotthonban dolgozik, ő csak tudja, mi van ilyenkor. Felhívtam, ő se tudta, de beszólt az otthonba, hátha tőlük kóborolt el a néni, előfordul ez heti szinten.
Nem tőlük kólicált el a mama, de legalább megtudtuk, kit kell ilyenkor hívni: a rendőrséget.
Telefon a kékeknek, nevet, címet, semmit nem kérdeztek – érdekes – de mondták, hogy nyugi, mindjárt kiküldenek valakit, és az is lehet, hogy ismerik a nénikét. Fogadni mertem volna, hogy a rendőrök baβnak az ilyesmire, tévedtem.

Ennyi. Nem t'om, mi lett a nénivel...

1. Lehet, hogy a kékek hazavitték, vagy

2. lehet, hogy ott bolyong még ma is és keresi a szobrot, meg a sosemvolt Patak utcát, vagy

3. kandi-kamera volt, azt' rajtam röhög a félegyházi tv mind az öt törzsnézője valamelyik szombat este...

Pearl Jam: Backspacer

 

Na ilyet se még. Koncertbeszámoló, amolyan hevenyészett. Olvass! Puszi! 

Hely: Rocktár, Kiskunfélegyháza
Idő: 2009.09.05.
Jegyár: 1000-1500 HUF
Nézőszám: kurvasok
(A képeket Pataki Julcsi készítette és bocsájtotta rendelkezésemre. Köszi.)

- Hé, lesz Kaukázus koncert a Röcktärba'! Menjünk?
- Ja, nézzük meg. Azt a biciklis számukat bírom, tudod, amibe' van az hogy „...ha nem baj én is megpróbálom, van célom és van irányom...”, az az izé, a napenergiás!
Na kábé így indultunk el Kojkázusra, ahogy hívtuk magunk közt.
Megvettük elővételben a jegyet, mer' úgy egy ötszázassal olcsóbb volt, aztán hogy a tegnap esti és a ma délutáni italozást még megfejeljük egy koncertélménnyel is, elindultunk a helyszínre.
Ásványvízzel indítunk, az erős mérgezés miatt, kimegyünk dohányozni, lézengünk, meg belenézünk az előzenekarba. Helyi ismerős srácok új projektje, csinos-lenge nyáriruhát viselő énekes-frontlánnyal, meg fuvolista-lánnyal. Így egyéb adottságokra is felfigyelhetünk. Jobbára feldolgozások, két akusztikus gitárra, basszgitárra, fuvolára. Érdekes. Nem rossz.
További lézengés, beszélgetés, dohányzás, egyéb félreértések tisztázása hölgy ismerőssel és az első doboz sörök után a koncert kezdetét jelző légószirénára bearaszolunk. Kurvasokan vannak. Keverő és a VJ-pult előtt frankó helyet találok, odafészkelem be magam.

Teszkóval kezdenek. Na, ezt ismerem! Múltkor láttam valamelyik reggeli műsorba', csak ott a teszkó helyett expót, szeszkót és egyebeket mondtak – vicces volt, tényleg. Hiába, kereskedelmi adónál nem teszkózhatsz csak úgy szabadon. „Feladom a csekket az anyjába!” - ez a kedvenc sorom. Sokan vannak. Következő szám az „angliás”, amiről még a koncert előtti felkészülésben kiderült a tyúbon, hogy igazából Magashegyi Underground dalként jegyzik, de, hogy ezt is a Kardos írta, vagy mi, de nem vágom. Mindegy is. Sokat nyomja az emerkettőpetőfi – naponta többször is - éppen ezért nekem már unalmas. Elmegyek addig, teszek egy kört a dohányzóba'. Visszaérek, jön egy olyan szám, ami ismerős, beperdülök mozogni a sűrejébe, de kiderül, hogy nem az amire gondolok, úgyhogy lelassulok Egy kőrészeg, szemüveges csóka, aki már kint is óbégatott, végig lökdös, kimegy a fél söröm, de ez benne van egy koncertben, úgyhogy emiatt nem sírok. Pár perc múlva inkább mégis kimegyek cigizni meg egy sörért, mert már idegesít a srác.

Mire visszamegyek, ismeretlen számot játszanak. A dobos olyan arcokat vág a plafonra, mint egy Muppet Show-figura. Aztán valami lassú... Hiába, tán három számot ismerek tőlük – ezt már a dohányzóban beszéljük - Viki összeszámolja: ő hatot. Nem állunk túl jól. Asszem páran vagyunk csak itt, akik nem fogyasztottak minden Kaukázus albumot és csak a rádióra támaszkodnak, de hát itt mutassátok meg, fiúk! A szövegek zseniálisak, ez már a pár rádiós számból is kiderült, de a koncert alatt jókat borulok a frankó, vicces, mégis kurvára eltalált, elgondolkodtató szófordulatokon. Például jön a Hol a rendőrség című szám, ami a manapság hétköznapivá vált rohamrendőrös bulikról szól. Jó! Közbe' hátra-hátrafordulok Ákoshoz a VJ-pultra, mert ott van fény, és lefirkantok egy-egy szót a lapra (amit most próbálok kiolvasni és kibogozni). Ákos egyébként kurvajó anyagot rakott össze ma estére, amit a szőke frontember meg is jegyez többször a koncert alatt. Például most valami antiglobalista szám megy, ez alá a mekkdonáldztól kezdve az esszóig egy csomó logót kever különböző utca- és háborúsjelenetek közé, fogaskerekek mennek, meg mindenféle fasza animációk. Állat.
Jön egy szám, bekonferálja: Palesztína. Tökösebbek lennének, mint gondoltam?! Mi lesz ez? Hallgassuk csak! Jó-jó, a Palesztína itt az ellenállás szinonimája, de nagyon rendben van. „...én a mozgalomban hiszek...”. Zsír! A basszer taréjjal a fején nyomja – nem tudom, ez mennyire ad hitelt az összképnek, de tán nem is fontos. A gitáros srác meg úgy néz ki, mintha az Illésből szalasztották volna: mátyáskirály-frizura, kis bajusz, zakó... Szám után gitárcsere. Profik: road-ok, saját hangos-munkatárs, nagy(obb), takaros turnébusz. Jó sok koncertjük lehet. Mondjuk elnézve a sikítozó tinilány-tömeget, értem is. Nézem tovább, meg nem mondom, melyik szám jön – abszolút nem ismerős – de bírom ezt a kölyköt meg a szövegeit. Nem egy rocksztár-alkat, mégis kihozza a közönségből, amit kell. És őrjöngenek. Most például „szabad a színpad” és úgy nyomják el az egyik számot, hogy fent van a színpadon vagy 30 bomlott agyú tini-picsa, meg egy dagadt faszi, akin mindenki röhög, ahogy ott feszít. Lökdösik a dobot, a mikrofonállványokat meg a zenészeket. A dobos tényleg jól tolja, ugyanazzal az égremeredő nyitottszájú, kézibáb-ábrázattal, mint eddig. Egyre többen vannak a színpadon. Lassan mindenkit le is zavarnának, de a kiscsajok nem nagyon akarnak lejönni. Még páran megérintik a frontembert aztán lemásznak. Hihetetlen, micsoda cirkusz!

Folytatódik a só. Valami jó kis reggae szól, gyorsan kiszaladok egy sörért, 20-30 másodpercembe és 250 forintomba kerül. Hintázok, figyelem a zenét, nagyon jó. Aztán tolnak egy húzósabb számot – hiába, élőben minden zenekar zúz. És végre eltolják a Tartós békét! Ez most a legnagyobb árujuk. Én is ezt ismerem a legjobban, tetszik is. Szövege is frankó, gondolatban újra úttörő vagyok, papírt gyűjtök, biciklivel megyek dolgozni, meg dobálom az ásványvizes PET-palackokat a gyűjtőbe. Visszataps, visszamásznak és eltolnak egy feldolgozást (ami nekem a Belmondo Szentimentális rakkenrollja után a legjobban tetszett tavaly, az LGT-s MTV Iconon) az Ő még csak most 14-et.
Vége. Iszunk még pár sört, bomlunk, ők meg szállingóznak ki a buszhoz. - Szevasztok, jó volt! - ilyenek, de nem nagyon bratyiznak. Arc kicsit nagy... - Mindegy, szevasztok!

Lázadnak, antiglobalisták, ellenállnak, szelektíven hulladékgyűjtenek, beszólnak, saját maguk szerint is pacifista zenekarként működnek. Ebből kiindulva, a bulit, színpadot, profi produkciót látva ötös, de a flegmából kicsit vissza és akkor még szimpatikusak is lesztek!

Weblapjukról le lehet tölteni az összes számukat: „Szabadon másolható, terjeszthető, nyilvánosan lejátszható, és kisajátítható! Felteheted a netre, de már megelőztünk! ADD EL ÉS IDD EL!” :)

Baráccság

Ha láttad már a másikat

sírni, mint egy csecsemőt,

megkérdezted, mi baja,

és hoztál neki még egy sört,

akkor t’od, hogy a barátság

nem csak egy frázis

ami üres marad, pedig hát

ez a tézis is sántít.

Azért a sör meg a zokogás

elég igazinak hatott

persze nem egy sört hoztál,

hanem ötöt, vagy hatot.

És azóta is úgy isszátok

azt az öt vagy hat sört

mintha csak tudnátok,

hogy az ott egy tükör,

aki szemben iszik

és szorongatja poharát

és közben visít,

miközben meg odaát

a szomszéd asztalon

táncolnak a lányok.

Kicsit elhasaltok

és talán egyet hánytok,

de ez már nem számít,

még egyet isztok,

meg ami még kábít,

csak ebben bíztok.

Összekaroltok ebben az erő.

Váll feszül vállnak,

csak így vagytok nyerők.

És hát hát a hátnak!

Vajon melyik a KAKUKKTOJÁS? Keresd meg!

Nem lesz belőle rendszer, de ma blogot ajánlok. Jópofa dolog, meg tetszett a logójuk...

"Dobj egy macit te is! jelszóval jópofa tradíciót folytatna a Magyar Jégkorong Szövetség. A felhívás szerint az április 2-ai Pannon Hoki Gálán, a Finnország elleni mérkőzés első magyar góljánál a szurkolók a pályára dobják a magukkal hozott macikat, egyéb plüssállatokat, amelyeket a válogatott játékosai adnak át a Heim Pál Gyermekkórház és a Tűzoltó utcai gyermekklinika betegeinek. Mutatós embléma is készült."

A teljes cikk itten található:

http://jegkorong.blog.hu/2009/03/09/palyara_dobalni_szabad_sot_ajanlott

Ezt meg Nőnapra, ha már a hölgyek kisírták maguknak, hogy a Nemzetközi Zoltán Névnapon őket is ünnepeljük, mi férfiak. :) Szeretjük őket. Én legalábbis a nőket...

Kézcsók! ;)

Továbbá:
Zoltans of the World, unite!

Új rovat. Filmekből kiragadott híres, vagy kevésbé híres dumák, "egykockásban" elmesélve. Tessék.

Még csütörtökön (február 11.) volt az m1-en, de csak most volt időm leírni...

Egyébként a teljes műsort itt megnézhetitek az m1 archívumában...
Itt meg megnézhetitek a jelölteket, nyerteseket, pontosabban és hivatalosan.
Vegyétek és egyétek..!

Figyelem! Az alant olvasható (alantas :) ) írás a szerző akkori, pillanatnyi lelkiállapotát tükrözi, és vágatlan verzó!

Szóval Fonogram Díjátadó Gála... (A Magyar Hanglemezkiadók Fonogram díja)

20:32-kor kapcsolok az m1-re (igen, az elejét nem láttam!), éppen Rudán Joe és bandája bohóckodik a színpadon. Fasza szólók, jó hangzás, csak szar. Rendben van minden, míg meg nem hallom az éneket. Olyan szövegekkel operálnak, ahol a sorok végén a "már" meg a "még" szerepelnek. Gagyi is. Nem tudom, de ezeknél a régi arcoknál a szövegírók hétköznap gyerekverseket írnak? Százmilliószor lejátszott, klisés roxar. Nevetni sincs kedvem. Kapcsolok, el.

Vissza. A nagyon helyes Novodomszky Évi és Gundel Weaver vezeti a műsort. Rendben van. Amúgy sablon szövegek, de azért erős négyes, meg mosolyognak is.

Az év külföldi dance-pop albuma következik. Kéri Mária nyeri, kapja (biztos örül neki, hehe...), pedig a fekete párduc Beyonce is jelölt volt - bocs nominált - nekem inkább ő. Tibor barátom - aki a gáziparban dolgozik - mondta egyszer, amikor együtt néztük nála az MTV-n a Beyonce meg e Shakira közös számát, klipjét, hogy:
"- Meglásd, egyszer megdugom mind a kettőt!
- Persze, Tibikém, hagyjá' má'!
- Mié'? Ők i s gázzal főznek! Maj' jó' leszereltetem az órájukat, azt’ majd könyöröghetnek, bazmeg!"
Úgyhogy én csak távolról csodálom Beyoncét, mert a barátom már lestoppolta, haver csaját azé' meg mégse má'. :)

Az év hazai dance pop albuma következik. (Sok minden nem történik, meg kapcsolgatok is.) A jelöltek közt Emilio, Animal Cannibals, Karányi, Cozombolis, Grúvhausz. Az Animál Kannibálsz meg a Kozombolisz dance meg Pop? Jé.
KARÁNYI nyeri. Jó' van, még él a remény.

Közben volt fellépő az Amber Smith. Fasza, a szám is jó, de nagyon rosszul szól...nagyon rossz a keverés...

Az év jazz-albuma következik. Babos bácsi megy ki és adja át a díjat.
A jelöltek többsége pont olyan "lélekpöckölgetős" jazzt játszik, amit bírok. Van itten Barabás Lörinc Eklectric, Harcsa Veronika, meg Kozma Orsi Quartett is - ami nekem nagyon kellemes csalódás volt, mikor hallottam - úgyhogy ez legalább tényleg jó mezőny. Végre kúúúltúra (nevelési célzattal, helyesírásilag...említhetnénk még az árúúúházat is, ugye...).
Harcsa Vera viszi a díjat. Kicsit meglepődik mindenki, mert két öltönyös faszi megy ki átvenni a díjat, gondolom a zenekarból. Kár, mert megnéztem volna a csajt. Jó nő. Örülünk Vinszent.

Valami vámpíros jön és Anti Fitness Club, konferálja be a Novodomszky-Gundel páros. Na ne má' bazmeg! Rosszat sejtek... Színpad besötétedik négy nagykopasz maffiózónak öltözött, öltönyös figura behoz egy koporsót. Na ne má’, abból fog kijönni azafasz? Jajj, de eredeti... És igen: leteszik, kimászik a gilisztatestű kölyök, akinek egy fél hardwarestore van az arcába építve, és megpróbálja hatásosan-vámpírosan elkezdeni, de már az első hangoknál hallatszik, hogy itt valami szánalmas produkció lesz. Ja, és természetesen - hogy Kiss Ádám szavaival éljek - "Egyik szeme barna a másik haj." Amióta feltalálták a távirányítót ez nem akkora probléma, mert "pitty", oszt kész. Inkább az a probléma, hogy ez a "színvonalas" műsor az m1-en megy...

Visszanézek. Bodrogi Gyuszi bácsi van a színpadon. A legjobb gyereklemez kategória nyertesét fogja bemondani. Bírom a Gyula bá't. Mint Süsü hangja is klassz volt, de legjobban Béla bácsiként, Linda apjaként szerettem. Amit Klárikával (Pécsi Ildikó) műveltek a Lindában, az zseniális. Most is „Süsü-hangozik” egy picit, aztán elfelejti bemondani a nomináltakat (milyen buzi átvett szó ez...mint a "celeb", bazmeg) és csak a nyertest mondja. Az év hazai gyermek albuma: Csilla - Valami mindig szép. Oké. Ki az a Csilla, nem tudjuk, de csinos nő. Átveszi. Lemegy.

Következik az év dala. Tűkön ülök (na, azé' nem). A Sláger Rádió honlapján lehetett szavazni. Ajjaj, bazmeg. Mi lesz az akkor? Harangozó Teca? Vagy rosszabb, esetleg Ákos? Nem. Sokkal rosszabb: Republic. Jézus. Tüntetőleg elkapcsolok pár másodpercre.

Visszanézek. "...3 húsos brácsa..." - aszongya Novodomszky Évi. Hehe. Következik a Napra együttes. Végre valami faszán szól az este folyamán, csak nem az én zeném. Megin' egy jó csaj és a hangja is jó. Má'hogy az énekesnőnek.

Az év külföldi alternatív albuma. Al-ter-na-tív? Még használják ezt a szót zenére? Na, ez van, amikor olyan majmok tolják "a szakma" szekerét, akik a 80-as években bebetonozták magukat "oda". Kings of Leon - Only By The Night. Ja-ja, a Sex on Fire az pölö jó.

Ugyanennek a magyar megfelelője jön. Bornai Fészekfrizura Tibor (Káefté) adja át a díjat. PUF, Vad Fruttik, HS7, Amber Smith, Kowalsky. Ez az alternatív??? Ezek a zenék azért elég népszerűek, rendben is vannak. Akkor mi a kibaszott main stream? Amberék nyerik. Oké. Már láttuk őket. Rendben van.

Új fellépőt konferál Novodomszky "Bájos" Évi. Valami Hard nevű zenekar (Utánanéztem ma: H.A.R.D.), akiket sokan ismernek már, meg mos'már épp ezért angolul énekelnek, meg hű. Hát a szám olyan, amit kb. a Baywatch valamelyik '94-es epizódjában lehetne csak leadni, amikor is Mícs nézi a naplementét... Pataki Attilás énekes-integetés, keresztbe-ököl, faszcibáló gitárszóló, fejkendős dobos, buzibőrnadrág, '82-es lelógó-hosszúhaj, minden játszik. Időutazás. Nevetség³, befosás. Honnanafaszból szedtek elő ilyen bandát?

Külföldi modern pop-rock következik. Duffy, Katy Perry, Madonna (ez mit akar még?), Pink, Killers. Duffy győz. Én szeretem. Atom 60's, northern soul feeling (legalábbis sok száma). Brááávó! Ja, meg még jó csaj is. Klipekben legalábbis mindenképpen. Úgyhogy ez franyesz.

Hazaiban ugyanez a kategória: Csepregi Éva nyújtja át a díjat, de előtte ilyet szól, hogy "...bla-bla-bla szakmai elismerés járjon a közönség elismerésével is..." Köszönjük, Éva! A megjelöltek: Ágnes, Fitnesz Antalék Klubja megin', Belmondó (halk yeah szám sarkából), Hö-hö-hö-Hooligans, (pfff), Kovácsovics Fruzsi, Soffi (na ettől mentsen meg...). Fruzsi nyer. Amúgy aranyos kis nő, a többit hagyjuk. Elkapcsolok.

Gyors' visszamegyek, de elég nehéz követni, miről is beszél Gundi, meg Novi Évi. Aztán rájövök, hogy nem azért mert elkapcsoltam. Átkötöttek.

Következő fellépő az Unbending Trees. Jaaa, hogy ezek ők? A szám ismerős, tetszik is, hallottam is már, asszem a Petőfibe'. Jöhet. Maradok tisztelettel m1-en. Sikertelen szigorlat és/vagy szerelmi csalódás után ne hallgassuk meg azért. De jó. Sok taps. Persze hogy.

Éééés, következiiik: külföldi KLASSZIKUS pop-rock. Aztabazmeg! Mi a 'szom az, hogy "klasszikus"? Van itt mindenféle jelölt: Mamma Mia filmzene (?), Michael Buble (na ő pl. tuti), Kid Rock, Seal. Így nem is rossz. Kölyök Szikla nyer (tényleg, indián név ez vagy m?). Jó, meg minden, de valaki magyarázza már meg nekem, hogy Kid Rock rap-country-hazárdmegyelordjais-délirock zenéje ugyan mi a fasztól klasszikus!

Hazai klasszikus pop-rock jön. Novodomszky Évi bejelent egy talpig bőr öreg rockert, akit Horváth Attilának hívnak. Olyan szöveget tol, hogy...mindegy, hagyjuk... A jelöltek: Rúzsa Magdi, Zséda, Deák Bill, Nox, meg valami Dés-Bereményi musical-es cucc - a Férfi és nő. Zséda nyer. Kimegy, megin' tipp-topp. Szép. Hangját is szeretjük. Úgyhogy okés.

Gundi: "Herrrkulesként a színpadon: Feke Pál - Tégy csodát." Jesszusom! Távirányító. Klikk. Úh, Győzike. Plitty. Valamelyik helyszínelők - éppen egy pisztoly csövében vagyunk. :) Picit maradok. Vér, ondó, számítógépes elemzés. Flitty. Animal Planet - valami tengerimalac-féleségek túrják a földet. Plikk. Klikk. Pitty. Trikk. Komédija Centrál - Beugró. Wehhe! Maradok kissé. Visszanézek: még mindig csodát tesz a Herkules. Kivárom a végét.

T. Sándor rendőrszázadost mutatják be, aki harcos és az illegális zeneletöltés elleni küzdelem éllovasa. Ba52d meg! Most meg egy kormánybiztos beszél a hamisítás elleni hadakozásról. Ilyet szól, hogy: "bla-bla-bla...Most pedig az kap díjat, akinek a legtöbben töltötték le az albumát legálisan." Állam a párnán. És tudjátok, ki kapta? Szinetár Dóri meg a férje, a musical-es bohóc albumukért. Úgy látszik, a júpíszí már minden faluba bekötötte "a' internettet", és a letöltéshez szükséges kód valamelyik magazin melléklete volt... Kapcs.

Vissza. Deék Bill kapja az életmű díjat. Eddig még nem kapott? Mié' nem? Jó helyen van az a díj! Jön a jóhangú Keresztesi Ildikó és duettet rögtönöz Captain Billel. Jópofa.

Egyre többet mutatják a 2-3 sorban, a színpad környékén elhelyezett 18-20 év körüli statiszta "tömeget". Innen látszik, hogy sztájliszt aggatott rájuk ezt-azt, hogy "trendi-kompatibilisek" legyenek, vagy naggyon durva a dress code a bejáratnál!

Novodomszky Éva cuki!

Na, a harmincegy-két évesen már komplett fasz-ripacs Harsányi Levente adja át a következő díjat. 1-2 üdítő kivételtől eltekintve ez a parasztmulattatós kategória. Az év hazai szórakoztató zenei albuma. Szinetár-Bereczki viszi. Vigye. Dóri egyébként már asszonyosodik, de még szép.

Van még egy díj és Gundi habot akar tenni a tortára. Jön a Kft. Nézzük meg!

De előtte még az év felfedezettje:
"Az ifjú tehetségek, az év felfedezettjei:
Anna And The Barbies
Anti Fitness Club
Horváth Ákos
The Unbending Trees
Turn Of Mind"
Ha az izé, a' Anti Fitness ge*i nyeri, én kiba52om az ablakon a tévét! "A nyertes pedig…..."
A kur*a anyátokat! Azt! Nem dobom ki az ablakon, elküldöm, nektek, azt' nézzétek ti, ba52d meg!

Gundi és Évi elköszön és legális zenefogyasztásra hív fel. Majd jön a Kft. "...az önkiszolgálóban balhé van..." :) vagy mi a szöveg! A legvégén eltolják még az Afrikát is kissé felturbózva, áthangszerelve. Körbejár a kamera, láthatunk még egy-két nagyit estélyiben, meg a Heaven Street Seven tagjait egy asztal körül záróképeknek.

Ide még írtam egy nagyon durva részt zárógondolatként a mai magyar lemeziparról meg a "szakmáról", de inkább Rátok bízom a konklúzsönt!

Csak ennyit:

"Hey, Beavis! That's suck!"

Egy másik nagy kedvenc:

Szereplők:
Móricka: M
Móricka Apukája: A
Játszódik: napjainkban

Móricka egy szép júniusi napon elballag az oviból...
A: Hát Móricka, Te most már nagy gyerek lettél. Mit szeretnél, mit vegyek neked? Megvehetem a legnagyobb Legót, vagy egy vadiúj piros biciklit, ami a szomszéd kisfiúnak is van. Mit szeretnél?
M: Hát, épesapám én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
A: De hát most megkaphatnád tőlem ezeket a...
M: Nem, épesapám én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
Az apja csak vonogatja a vállát - majd kinövi - és megveszi neki a pici, piros ping-ponglabdát.
Móricka beteszi otthon a vitrinbe és aláírja egy cetlire: "Életem első pici, piros ping-ponglabdája".
Telnek-múlnak az évek, Móricka egyre cseperedik és elballag az általános iskolából is. Kitűnő átlaggal végez, a fater roppant módon büszke rá.
A: Kisfiam, most nagyon büszke vagyok rád! Kitűnő tanuló voltál, mindenben az első! Mit kívánsz ezen a jeles napon? Vegyek neked egy robogót? Vagy megvegyem neked a legdrágább videójátékot?
M: Hát, épesapám, én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
A: De hát, kisfiam! Tudod mit? Elviszlek a piroslámpás házba a Malvinhoz! Ő majd megmutat neked minden szépet és jót, amit eddig csak újságokban láttál! Elég nagy vagy már ahhoz, hogy ezt mind-mind megkapd!
M: Nem, épesapám én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
Ez a kölök teljesen hülye! - gondolja magában Móricka apukája, de hát nincs mit tenni, megveszi neki a pici, piros ping-ponglabdát.
Móricka beteszi otthon a vitrinbe és aláírja egy cetlire: "Életem második pici, piros ping-ponglabdája".
Telnek-múlnak az évek, Móricka egyre cseperedik. Ő lesz a gimnáziumi kosárlabda csapat kapitánya, a történelmi szakkör legígéretesebb tanulója, a diáktanács elnöke és minden tárgyból szín ötös. Az egyetemek számtalan ösztöndíjjal bombázzák, csakhogy náluk tanuljon.
Eljön az a várva várt pillanat, amikor elballag Móricka a gimnáziumból is. Szülei remegő lábakkal, könnyeikkel küszködve, virágcsokor-költemények alatt roskadozva hallgatják, ahogy minden oklevél, érem serleg átvételéhez Mórickát hívja ki az igazgató, és a végzősök beszédének elmondása után a szalagot is Móricka tűzheti fel az iskola zászlajára. A ceremónia után az örege odalép Mórickához a zokogó rokonokat arrébb lökve és így szól:
A: Na fiam, most annyira büszke vagyok rád, mint ahogy még senki nem volt büszke a fiára! Ne szólj semmit, fiam! Hallgass végig és mondd meg nekem, hogy mit szeretnél tőlem a ballagásodra kapni! Tudod, hogy jól megy a vállalkozásunk, sokmindent megengedhetünk magunknak! Tehát: elutaznál esetleg egy szigetre 5 bombázó maláj kurva társaságában egy hónapra, egy luxusszállóba? Mindent megtesznek neked a lányok, amit csak kérsz! Gondolj csak bele! Vagy: itt ez a katalógus, válaszd ki belőle a legmenőbb sportkocsit, és holnap a ház előtt fog állni! Vagy: befizetlek egy űrutazásra, az most nagyon menő, és felejthetetlen élmény! Na? Melyiket választod?
M: Hát, épesapám én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
A: Ba**d meg, fiam! Hát ennyire hülye vagy? Tudod mit? Amit mondtam, mind, szépen egymásután megkapod! Na?
M: Nem, épesapám én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
Az apja maj’ felrobban a méregtől, hogy csak neki lehet ekkora fa** fia, de teljesíti a fiú kívánságát, és odaadja neki a pici, piros ping-ponglabdát!
Móricka beteszi otthon a vitrinbe és aláírja egy cetlire: "Életem harmadik pici, piros ping-ponglabdája".
Az idő egyre csak telik, ahogy az szokott… Móricka a legmenőbb egyetemre jár, másodállásban tanársegédként tevékenykedik egy híres professzor mellett. Minden tanára csak csodagyerekként emlegeti. Móricka hatalmas nemzetközi karrier előtt áll.
A diplomaosztó ünnepségen az apja nagyon büszkén, de nagyon félve ballag oda a gyerekhez.
A: Fiam, te már mindent elértél, amit ilyen idősen el lehet érni! Sőt többet is! Kérlek, fogadd el ezt a két kulcsot, tőlem és anyádtól, diplomaajándékod gyanánt! Az egyik a rózsadombi villa, a másik pedig az ezüst színű Jaguar kulcsa! Kérlek fogadd el!
M: Nem, köszönöm, épesapám, de én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
Az öreg ott a helyszínen összeesik, alig tudják fellocsolni, és mindenki reménykedik, hogy nem veri agyon a fiát. Nincs mit tenni, ez a gyerek klinikai eset – gondolja az apja – és odaadja neki, amit kért!
Móricka beteszi otthon a vitrinbe és aláírja egy cetlire: "Életem negyedik pici, piros ping-ponglabdája".
De az idő nem áll meg… Móricka a legmenőbb amerikai kutatóintézeteknél dolgozik, a legmenőbb a szakmájában. A People magazin címlapján évente legalább két alkalommal szerepel. A doktori címet is az Egyesült Államokban szerzi meg. A NASA főnökei és az amerikai elnök is jelen van az ünnepségen. Móricka szüleit limuzin viszi a repülőtérről a Ritzbe, onnan pedig az átadóünnepség helyszínére, szóval hatalmas a felhajtás. Az eseményt 65 ország tévétársasága élő-egyenesben közvetíti! Szólítják az emelvényre Mórickát. Meleg kézfogások és csattogó vakuk közepette, megköszöni a szüleinek a támogatásukat, amivel idáig nem juthatott volna el. A mama és a fater majd összehugyozza magát a gyönyörtől, és mind a ketten bőgnek, zokognak, mit állat!
Az ünnepség utáni fogadáson megfogja Móricka karját az apja és sűrű „Execuse me!”-k közepette félretolja a fiát.
A: Fiam! Most már nem tudok mit mondani neked. Te mindent elértél. Befutottál, igazi nagymenő lettél. Egyes pletykák szerint az ENSZ vezetői székét is visszautasítottad, annyira szerény vagy! Szépen kérlek, és most fogadd el tőlem az ajándékot! Egyre jobban mennek otthon is a dolgok, ezért arra gondoltam, hogy neked ajándékozom azt a szállodaláncot, amit a múlthéten vettem a nyerő MOL-részvényeimből J. Kérlek, ne szólj semmit, csak fogadd el!
M: Nem, köszönöm, épesapám, de én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
A: Az apa már nem is szól semmit, csak legyint egyet, átnyújtja a pici, piros ping-ponglabdát a gyereknek, megfogja a mama karját, és a First Lady társaságából elrángatva elrohan, majd még aznap este repülőre ülnek és go haza…
Móricka beteszi otthon a vitrinbe és aláírja egy cetlire: "Életem ötödik pici, piros ping-ponglabdája".
Innentől a szekér megy magától. Nobel-díjra jelölik Mórickát, és szakmai berkekben azt beszélik, hogy ő a legesélyesebb rá. Meg is kapja!
Újra pompázatos ünnepség következik, amelyen megint Móricka az ünnepelt. Természetesen hivatalosak a szülők is. Apuka nem igazán akart elmenni, de mivel a Svéd Király saját kocsiját és meghívóját küldte értük, ezért felhúzta Armani szmokingját és megadta magát. A palota bejáratánál már rutinosan kezelt le a legnagyobb tagokkal, és haverként pacsizott a főméltóságokkal, de titkon nagyon félt az este végétől… Lezajlott az ünnepség, Móricka mennybe ment. Az apukája a bejáratnál várta. Nem kérdezett ő már semmit, csak felmutatta egy gyönyörű karibi sziget, és Görög Zita, Salma Hayek és Cameron Diaz közös, leszbi-pornó fényképét és a következőt mondta:
A: Fiam, ez a tied, MIND (!).
Majd a kezébe nyomta a képeket és a legvégén még egy 1.000.000.000 dolláros csekket is. Móricka kezéből kihullottak az ajándékok és csak ennyit mondott:
M: Nem, köszönöm, épesapám, de én csak egy pici, piros ping-ponglabdát szeretnék!
Az apja már készült: elővett a zsebéből egy direkt erre az alkalomra készített, díszdobozos pici, piros ping-ponglabdát és átadta. Aztán sóhajtott egyet és elment.
Móricka egyszerűen szárnyalt az elkövetkező években, és csak a tudománynak élt. Egyik délután egy mérnöke rosszul állította be a kondenz-turbó-generátor plazmareaktorát és iszonyú ipari baleset kerekedett a csöppnyi hibából. Móricka is súlyosan megsérült, de kimentették. Fekszik a szuper-titkos földalatti kórház intenzív osztályán és csak hörögni tud, mellette gépek pittyegnek, amik még életben tartják. A szüleiért az elnök különgépe ment el, hogy végső óráiban még mellette lehessenek.
Papa és mama ülnek az ágya szélén, és a kezét szorongatják Mórickának. Az orvosok egyre ijedtebben nézik a monitorokat. Félrehívják a szülőket és közlik velük, hogy a fiuknak már sajnos csak percei vannak hátra.
Móricka apukája küszködik a könnyeivel, és csak annyit tud mondani:
A: Fiam, tudod, hogy anyád és én is mennyire szeretünk. De egyet árulj már el nekem: mire kellettek neked azok a pici, piros ping-ponglabdák!
M: Édesapám, azok a pici, piros ping-ponglabdák: aaahhhh-arrrggghhh………………………….

Gyors vicc, gyors firkálmány(ok), gyors vonat, valahol megáll... Igen, Vót röhögni!

Kedves Olvasóim!

Ma újraindítom ezt a szemetet, ami egyébként egy blog... Legó Zsoltit is összeszedem. Nem ígérem, hogy napi szinten, de majd szórakoztatja a Nagyérdeműt! ;)
A mai NAPI POÉN már itt olvasható némi vizuális támogatással. Az egyik kedvenc viccem következik:

Cirkuszba megy Ivan Ivanovics Ivanov és Szergej Szergejevics Szergejev. Beülnek az első sorba, megy a műsor. Egyszer csak a bohóc odamegy Ivan Ivanovics Ivanovhoz, és azt mondja neki:
- Szervusz, Ivan Ivanovics Ivanov! Mondd csak, te vagy a szamár eleje?
- Nem! - feleli Ivan Ivanovics Ivanov meglepetten.
- Hát akkor azt mondd meg, te vagy a szamár hátulja?
- Nem én!
- Hát akkor - mondja a bohóc kacagva - Ivan Ivanovics Ivanov, te egy végtelen nagy szamár vagy, HÁHHHÁHÁHÁHÁ!
Dúl-fúl Ivan Ivanovics Ivanov, hogy a bohóc így lóvá tette ennyi ember előtt. Már bandukolnak hazafelé a cirkuszból, amikor azt mondja Szergej Szergejevics Szergejevnek:
- Te, Szergej Szergejevics Szergejev, jöjjünk el holnap is a cirkuszba. Ezt le kell hogy játsszam még egyszer ezzel a bohóccal, nem hagyhatom annyiban, hogy ennyi ember előtt így lóvá tett.
- Jól van, Ivan Ivanovics Ivanov, jöjjünk - mondja Szergej Szergejevics Szergejev.
Másnap Ivan Ivanovics Ivanov és Szergej Szergejevics Szergejev megint ott vannak a cirkuszban, ülnek az első sorban. A bohóc, ahogy várták, megint odamegy hozzájuk.
- Szeeerrvusz, Ivan Ivanovics Ivanov, mondd meg nekem, te vagy a szamár eleje?
- Nem.
- Te vagy a szamár hátulja?
- Ööö.. nem.
- Hát akkor te egy végtelen nagy szamár vagy, Ivan Ivanonvics Ivanov! HÁHHHÁHÁHÁHÁHÁHÁ! !
A műsor után, hazafelé bandukoltukban, kirobban Ivan Ivanovics Ivanovból a keserűség:
- Hát ilyen nincs, Szergej Szergejevics Szergejev, ilyen nincs! - veri a homlokát ököllel. - Másodszor is lealázott a bohóc egy teltházas cirkusz teljes közönsége előtt! Ráadásul ugyanazzal a tréfával, nem, nem, nem voltam rajta, hogy becsülettel visszavágjak, én belepusztulok a szégyenbe, most mondd meg, mit tegyek, Szergej Szergejevics Szergejev!
- Hát - mondja Szergej Szergejevics Szergejev - délelőtt hallottam a hentesnél, hogy épp városunkban tartózkodik Fjodor Fjodorovics Fjodorov, a frappáns válaszok valaha élt legnagyobb mestere. Vigyük el holnap őt is magunkkal a cirkuszba!
- Remek ötlet, Szergej Szergejevics Szergejev!
Másnap már hármasban mennek a cirkuszba, Ivan Ivanovics Ivanov, Szergej Szergejevics Szergejev és Fjodor Fjodorovics Fjodorov, a frappáns válaszok valaha élt legnagyobb mestere. Beülnek az első sorba, s amikor következik, a bohóc annak rendje és módja szerint megint odalejt hozzájuk.
- Szeheeervusz, Ivan Ivanovics Ivanov! Mondd csak meg nekem, de őszintén: te vagy a szamár eleje?
- Nem! - vágja rá Ivan Ivanovics Ivanov.
- Hát akkor, netán, te vagy a szamár hátulja?
- Nem!
- Há-há-há-hát akkor - kacag a bohóc - Ivan Ivanovics Ivanov, te egy vééééééégtelen nagy szamár vagy, HÁÁÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ!
Feláll ekkor Fjodor Fjodorovics Fjodorov, a frappáns válaszok valaha élt legnagyobb mestere:
- Bohóc, a kurva anyádat!

Gumimaci

(A Wikipédiából, a szabad lexikonból.)